A fűtési, hűtési, szellőztetési, légtisztítási és kereskedelmi hűtési megoldások vezető szállítója 2023 tavaszán másodszor rendezte meg a Daikin Service Games Central Europe versenyt. A rendezvényen 16 közép-európai ország több mint 280 szerviztechnikusa mérte össze elméleti és gyakorlati tudását.
Bécs–Budapest, 2023. május 15. – Budapest adott otthont a klímaszerelő világverseny, a Daikin Service Games közép-európai döntőjének. A döntőbe 16 közép-európai országból azok a szerelők juthattak, akik sikeresen vettek részt az országukban online megrendezett előválogatáson, és 60 perc alatt eredményesen válaszolták meg a 60, technológiai, ügyfélszolgálati és munkabiztonsági kérdést. Az országos fordulókon több mint 280 motivált és tapasztalt szerelő vett részt, közülük a 33 legsikeresebb versenyző jutott a május 11-én Budapesten megrendezett döntőbe.
A szerelők az egész napos verseny három, egyenként 40 perces fordulójában bizonyíthatták tudásukat. Az első versenyszámban a klímaszerelés technológiai, munkavédelmi és ügyfélkezelési területére vonatkozó elméleti kérdéseket kellett megválaszolniuk. A második fordulóban egy működő klímaberendezésen szimulált hibát kellett feltárniuk a pontozóbírók előtt, akik nem csupán a hibakeresés gyakorlati megvalósítását és gyorsaságát értékelték, hanem azt is, hogyan kommunikált a szerelő az ügyfelet is megtestesítő zsűri előtt – ahogy azt a szerelők a megrendelővel minden nap megteszik. A harmadik fordulóban egy forrasztási feladatot kellett elvégezniük egy klímaberendezés csőrendszerén. A pontozás itt a megvalósítás mellett a szerszámkezelésre, a munkavédelmi előírások betartására, a munkakörnyezet megóvására is kitért, de még arra is figyeltek a zsűriben a Daikin gyárából érkező minőségbiztosítási szakemberek, hogy mennyire hangos a művelet, és milyen hőfokon végezték a szerelők a munkát. Az elkészült csőrészleteket 40 bar nyomástartományban végzett teszttel ellenőrizték. A résztvevők közül választotta ki a japán Daikin Industries, a belga Daikin Europe és a Daikin Central Europe képviselőiből álló zsűri a három legjobb szerviztechnikust.

A büszke nyertesek és a kategóriák győztesei a Daikin képviselőivel
A Daikin Service Games Central Europe 2023 győztesei
- helyezett: Christian Hiendler (Kloiber Kühlung GmbH, Austria)
- helyezett: Gašper Lampe Pregelj (KLIMAIN Servis d.o.o, Slovenia)
- helyezett: Lukasz Kot (Daikin Poland)
Magas szintű kompetencia és hozzáértés
„Gratulálunk a Daikin Service Games Central Europe 2023 győzteseinek. Az első helyen Christian Hiendler, az osztrák Kloiber Kühlung GmbH munkatársa, a második helyen a szlovén Gašper Lampe Pregelj, a KLIMAIN Servis d.o.o. vállalkozás munkatársa végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Lukasz Kot, a Daikin Poland kollégája állhatott fel. Az izgalmas verseny mind a 33 döntőse bizonyította magas szintű hozzáértését. Köszönjük mindenkinek, aki vállalta a kihívást. Lenyűgöző volt a gyakorlatban is látni Közép-Európa legjobb Daikin szerviztechnikusainak felkészültségét” – nyilatkozta Zuggó Balázs, a Daikin Hungary ügyvezető igazgatója, a nemzetközi verseny budapesti házigazdája. „Az európai dekarbonizációs stratégia és az energiaárak változása miatt Magyarországon is rendkívüli mértékben nő a kereslet a hőszivattyús rendszerek iránt. Tavaly például 100%-kal, mintegy 15 000 darabbal több levegő-víz hőszivattyút adtak el hazánkban, mint egy évvel korábban. A klíma- és hőszivattyú szerelők iránt folyamatosan nő az igény. Ez egy hosszú távú megélhetést biztosító szakma, amit a hozzánk jelentkező, korábban gázkészülékekkel foglalkozó szakemberek nagy száma is igazol. A Daikin Hungary szakmai tréningekkel támogatja a jelenlegi és jövőbeni szerviztechnikusokat, idén közel 1500 főnek tervezünk képzést nyújtani” – tette hozzá Zuggó Balázs.
„A Daikin Service Games egyedülálló megmérettetés az iparágban. Lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy megéljék a technológia iránti szenvedélyüket, tanuljanak egymástól, és felfedezzék új erősségeiket” – mutatott rá Igor Skelin, a Daikin Central Europe stratégiai üzletága, a Total Solutions igazgatója. A döntő három győztesét meghívják a 2023-as International Daikin Europe Service Games versenyre Belgiumba, így lehetőséget kapnak a 2024-es Global Daikin Service Games versenyen való részvételre Japánban.
HVAC-R szerviztechnikus – jövőbe mutató szakma
„A kereskedelmi, ipari és lakóépületek energiahatékony fűtési, hűtési, szellőztetési és kereskedelmi hűtési megoldásai iránti igény növekedésével egyre keresettebb szakma a tapasztalt szerviztechnikusoké az európai HVAC-R iparágban. A Daikin új innovációi és a különféle épületek – magánlakások, kiskereskedelmi üzletek és több ezer négyzetméteres gyártóüzemek – komplex követelményeinek változása nyomán folyamatosan fejlődnek a fenntartható fűtési és hűtési rendszerek széles körű alkalmazási lehetőségeivel kapcsolatos műszaki ismeretek” – jelentette ki Carl Lievens, a Daikin Central Europe 16 országért felelős ügyvezető igazgatója.
Nagy az igény a szervizszakemberek iránt
„A Daikin Service Games Central Europe felkelti a fiatal, tapasztalt szakemberek érdeklődését a jövőorientált iparágunk által kínált, ígéretes szerviztechnikusi karrier iránt” – tette hozzá Igor Skelin. A 2023-as pénzügyi évben a Daikin Central Europe több mint 55 új szervizszakértővel bővíti regionális szervizcsapatát. A Daikin-partnerek szerviztechnikusaival együtt ezek a szakemberek rendszeres képzéseken vesznek rész a közép-európai régió 10 oktatási központjában, és a Daikin Service Academy keretei között is továbbfejleszthetik képességeiket. Ezzel a prémium márka a legmagasabb színvonalú szolgáltatást garantálja üzleti ügyfeleinek és a fogyasztóknak a Daikin-megoldások telepítése, karbantartása és teljesítménye terén a termékek teljes élettartama alatt. A magas színvonalú szerviz meghosszabbítja az egységek és rendszerek élettartamát, növeli energiahatékonyságukat és csökkenti üzemeltetési költségeiket.









A fényképek szerzői jogai: Daikin Central Europe
Rólunk
Daikin Service Games Central Europe
A Daikin Central Europe a négyévente megrendezett Daikin Service Games Central Europe nemzetközi verseny keretében keresi 16 közép-kelet-európai ország legjobb szerviztechnikusait. A kihívást jelentő online előválogatás során 60 perc alatt 60 technológiai, ügyfélszolgálati és munkabiztonsági kérdésre kell válaszolni. A részt vevő országok három-három legjobbja kerül a döntőbe. A Daikin Service Games Central Europe utolsó fordulójában a döntősök elméletben és gyakorlatban is megmérkőznek egymással. A zsűri teljesítményük értékelése alapján kiválasztja Közép-Európa legjobb szerviztechnikusait.
Az európai résztvevők Japánban és a Közel-Keleten megrendezett Daikin Service Games versenyre utazása nyomán keletkező CO2-kibocsátást mangroveerdők helyreállításával kompenzálják a Blue Life és a Worldview International Foundation nonprofit szervezetek közreműködésével.
Daikin Airconditioning Central Europe
A Daikin Airconditioning Central Europe-ot 1999-ben alapították a Daikin Europe N.V. leányvállalataként, székhelye Ausztriában, Bécsben található. A vállalat portfólióját fűtési, hűtési, szellőztetési, légtisztítási és kereskedelmi hűtési termékek és a hozzájuk kapcsolódó megoldások alkotják. Az értékesítési és szerviztevékenységért több mint 700 munkatárs és 2500 partner felel, akik 16 közép- és kelet-európai országban dolgoznak (Ausztria, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Koszovó, Montenegró, Moldova, Észak-Macedónia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia and Szlovénia). A bécsi központban található Your Daikin World modern élményközpontot biztosít a HVAC-R ágazat és az építőipar szereplői számára, hogy közösen alakítsák ki a szállodák, a kiskereskedelem, az irodák és a nagyobb kereskedelmi alkalmazási területek testre szabott megoldásait. A Daikin Central Europe régió kilenc képzési központjának egyike is itt található.
Sajtókapcssolat
Pákolicz Attila
T: +36 70 634 8876
-
Három győztest hirdettek a klímaszerelők világversenye, a Daikin Service Games 2023 Budapesten megrendezett közép-európai döntőjénPDF | 210.12KB