Skip to main content

A Daikin oktatási célokra hőszivattyús rendszereket adományozott a budapesti Arany János Technikum és Szakképző Iskolának

A Daikin Hungary kiemelten fontosnak tartja a szakmai utánpótlás támogatását, így a közelmúltben 6 darab hőszivattyús egységet adományozott oktatási célokra a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Arany János Technikum és Szakképző Iskolának.

Az iskola azon kevés budapesti intézmények közé tartozik, ahol jelenleg is túljelentkezés van a nappali szakképző iskolai képzésre, a technikumi és az esti oktatásra egyaránt.

Ebben az intézményben képzik a jövő épületgépészeit: épületgépész technikusokat, hűtő-és szellőzőrendszer szerelőket, központi fűtés- és gázszerelőket, valamint a víz- és csatornarendszer szerelőket. Általános műszaki (mérnöki) képzés keretében az itt tanulók közül kerülnek ki a klíma -és hőszivattyú szerelői szakképesítéssel rendelkező szakemberek is. Az iskola tanulói rendre jeleskednek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megvalósuló Szakma Sztár versenyeken is. 

 „A Daikin márka neve - köszönhetően a meglévő egyetemi és középiskolai oktatási kapcsolatoknak is -  jól cseng és továbbra is vonzó a fiatalok körében. Rendszeresen veszünk fel diákokat a felsőoktatási intézményekből, akiknek az elmúlt évek bővülései során, kölcsönös elégedettség esetén állandó szerződést is tudtunk kínálni, és műszaki ajánlatadó és előkészítő csapatunk jelentős részét a fiatalok képezik.” – mondta az átadáskor beszédében Szabó Lóránd, a Daikin Hungary Kft. Fűtéstechnikai üzletágának vezetője. „Büszkék vagyunk rá, hogy folyadékhűtő és hőszivattyú szerelő szerviztechnikusaink között is rendszeresen sikerül megtalálnunk az ifjú tehetségeket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nemzetközi megmérettetéseken elért eredményeink; a legutóbbi közép-kelet európai Daikin Service Games versenyen, 14 ország versenyzői közül az első öt helyezettből 4-en a Daikin magyar csapatából kerültek ki.”

Épületgépészet: csábító karrierút

Kiemelten fontos a Daikin számára, hogy a felsőoktatási intézmények mellett eljusson a hazai szakképző intézményekbe is. Jelenleg ez a Maradj Épületgépész! (MÉG) projekt keretei közt valósul meg, amely program lehetőséget biztosít a Daikin szakemberei számára, hogy roadshow jelleggel járják az ország releváns középiskoláit. Ennek az adományozásnak köszönhetően a jövőben a Daikin célja, hogy jobban elmélyítse és aktívabbá tegye a személyes kapcsolatokat ebben az iskolában is. Az iskola igazgatójának, Ónody Miklós Attilának az elmondása szerint a diákok motiválásához elengedhetetlen, hogy ők is érezzék, jó szakmát választottak, és csábító karrierút vár rájuk. Ezért is vágtak bele a duális képzési programba, ahol a partnervállalkozásoknál kisebb csoportokban ismerkedhetnek meg közelebbről a diákok a szakma rejtelmeivel.

A hőszivattyús rendszerek mostani adományozása mellett a Daikin vállalta a hozzá kapcsolódó oktatási tananyag kidolgozását is, hogy mind az oktatók, mind a diákok a legmodernebb hőszivattyús rendszereken gyakorolhassák az elméletben tanultakat, és a jelenleg megkezdődött fűtési elektrifikációs trendre felkészült szakembereket képezhessenek.

Az uniós dekarbonizációs célkitűzésekkel összhangban az épületek fűtési rendszereinek modernizálásához a hőszivattyú jelenti a jelenleg leggazdaságosabb és leginkább környezetbarát megoldást. A fűtési piac jelenleg nagy átalakulás előtt áll, és az elektrifikáció terjedésével nagy számban lesz szükség a jól képzett, valós szakmai tapasztalattal rendelkező hőszivattyú telepítő és szerelő szakemberekre. 

A Daikinról

A japán gyökerekkel rendelkező, közel 100 éves Daikin világmárka 1991 óta van jelen Magyarországon.

Prémium minőségű, energiahatékony,  az ügyfelek igényeire szabott hűtési-fűtési-légtechnikai és kereskedelmi hűtési megoldásokat kínálnak a kis magánlakásoktól, a nagy lakóépületeken át a szállodákig, sportlétesítményekig, irodaházakig vagy a ipari termelő létesítményekig,.

Európában 14 gyárral és 2 K+F központtal rendelkeznek, hogy a helyi piac igényeinek megfelelő termékeket fejlesszék.

A szállításon, a gyártási eljáráson és az alkalmazott technológián kívül olyan iparági innovációkkal is hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, mint a klímagázok (hűtőközegek) újrahasznosítása, körforgásban tartása.

A budapesti Daikin Márkaboltban mindent egy helyen, egy kézből kínálnak a klíma vagy hőszivattyú iránt érdeklődő lakossági ügyfelek számára: tanácsadás, tervezés, kipróbálás, értékesítés, szervizelés. 

A Daikin Márkabolt mellett folyamatosan képzett partnerhálózat gondoskodik országosan a Daikin rendszerek megfelelő minőségű telepítéséről, beüzemeléséről és szervizeléséről.

 

Sajtókapcsolat

Fülöpné Gerencsér Renáta
Marketing koordinátor
+36 70 380 5300
gerencser.r@daikin.hu

 

 

További hasonló témájú cikkek

  • A Daikin Central Europe a növekedési stratégiája részeként átfogó vezetői fejlesztési programot hoz létre

    Bécs, Budapest, 2023. február –A Daikin Central Europe üzleti stratégiájának, a Fusion25-nek egyik alappillére az emberek fejlesztése. A vállalat 2025-ig minden üzleti területen (a hagyományos B2B-üzletágban, a lakossági fűtési üzletágban és a teljes körű megoldásokban) jelentős növekedés elérését tűzte ki célul. Egy évvel ezelőtt a vállalat elindította átfogó vezetői fejlesztési programját, amely a Daikin Central Europe Leadership Curriculum nevet kapta. 2024-ig 16 közép-európai piac több mint 170 vezető beosztásban dolgozó munkavállalója végzi el a négy modulból álló képzést, amely biztosítja számukra a személyes fejlődést, és le-hetővé teszi, hogy a vezetők megfelelhessenek az előttük álló kihívásoknak. #pr2232
  • Az ISH-n debütál a Daikin Altherma 4

    A piacvezető Daikin megváltoztatta a hőszivattyúk piacát az Altherma 3-mal, s a termékcsalád-sorozat újdonságai és minőségi megoldásai más gyártók számára is irányadóvá váltak. Az új Daikin Altherma 4 -es sorozattal szintén ez a cél. A termékbevezetés 2024-ben várható, de a bemutatóra már márciusban sor kerül. #pr2231
  • A Daikin várakozásai szerint a levegő-víz hőszivattyús piac 10 millióra nőhet a következő hét évben

    Brüsszel, 2023. március – Az ISH 2023 kiállításon a Daikin megmutatta, hogy növekedése folytatódni fog: A szegmens piacvezetőjeként 2024-ben piacra dobja az új Daikin Altherma 4-et, és a következő években folyamatosan bővíti gyártási kapacitásait. A vállalatcsoport megerősíti és tovább bővíti helyi termelési kapacitásait Európában (Németországban, Belgiumban, Csehországban), és egy új lengyelországi hőszivattyús gyáregységet is létrehoz, amely a legnagyobb lesz Európában. #pr2235

További információk

Lépj be a Daikin virtuális bemutatótermébe

Segítségre van szüksége?

További információk

Segítségre van szüksége?

További információk

Segítségre van szüksége?

Segítségre van szüksége?

Aktuális híreink

Tovább a Blogra

Tovább a Referenciákra