A fenntarthatóság mélyen gyökerezik dm-drogerie markt alapelveiben (dm), a cég filozófiájának alapvető része. A termékek felelősségteljes választékát kínálják, egy fenntartható vásárlói környezetben.
Pár éve a dm - amely mára már több mint kétezer üzletet számlál Németországban - a Daikin-hoz fordult, hogy támogatást kapjon üzlethálózata energiamenedzsmentjének fejlesztéséhez, VRV hőszivattyúk alkalmazásával. Most Németország élenjáró drogériai kiskereskedője egy újabb lépést tesz az ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében azáltal, hogy a körforgásos gazdaság elveit alkalmazza a hűtőközegekre.
A dm-drogerie markt az első németországi kiskereskedő, amely tanúsított tagként a L∞P by Daikin Recover-Reclaim-Reuse (Visszanyerés – Regenerálás – Újrafelhasználás) program keretein belül támogatja a hűtőközegek körforgásos gazdaságának létrejöttét. A folyamat során visszanyerik a készülékekből a hűtőközeget, majd regenerálják, hogy visszaállítsák eredeti minőségét. Ezáltal csökkenthető az új erőforrások bevonása, biztosítható az értékes alapanyagok felelősségteljes felhasználása is. A L∞P by Daikin Recover-Reclaim-Reuse programja lehetővé teszi a csatlakozó partnereknek, mint például Németországban a dm-nek, hogy létrehozzák a saját anyagkörforgásukat, így még fenntarthatóbbá váljon működésük.
dm-drogerie markt és Daikin: együttműködés a széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében
2020-ban a dm letesztelte a programot: mintegy 15 kg R-410A hűtőközeget nyertek vissza egy üzlet tervezett felújítása során. A lefejtett hűtőközeget sikeresen regenerálták, majd a Bad Nauheimban található kiskereskedelmi egységben újra felhasználták. A dm nagyon elégedett volt a teszt eredményével, és így 2021-ben a program megvalósításának gyorsítása mellett döntöttek.
Mára a dm üzlethálózatából már 60 kg hűtőközeget nyertek vissza. A L∞P by Daikin program egy tökéletes példa arra, hogy hogyan léphetnek fel a vállalatok közösen, egy fenntarthatóbb jövő kialakításáért.
L∞P by Daikin – Recover – Reclaim – Reuse
Bárhol is tervezik egy dm üzlet felújítását, a Daikin szakemberei támogatják a tervezést, segíti a lebonyolítást. A hűtőközeget szakszerűen visszanyerik és szervizpalackokba gyűjtik egy dm szervizpartner segítségével. A hűtőközeget egy regeneráló üzembe szállítják, ahol az újnak megfelelő minőséget visszaállítják. Végül a regenerált hűtőközeget újra felhasználják gyártás során, ahol a visszanyert mennyiséget adminisztratív módon a felújított dm üzletbe telepített hőszivattyúkhoz rendelik, így bezárva a hűtőközeg körforgását.
Az egész folyamatot egy külső minőségellenőrző eljárás auditálja, biztosítva ezzel az előírásoknak való teljes megfelelést.

A Daikin körforgásos-gazdaság programja a dm-el (L∞P by Daikin) © DAIKIN

Minden Daikin hőszivattyú, mely megfelel a körforgásos elvnek, könnyen felismerhető a L∞P by Daikin logóról. A dm üzletek egy tanúsítványt is kapnak Daikin-tól, mellyel azt igazolják, hogy az üzlet az újrafelhasznált hűtőközeg alkalmazását támogatja. © Daikin

A bad nauheimi dm üzlet az első, amely regenerált hűtőközeget alkalmazott. © Daikin
Fenntartható épülettervezés, többletköltségek nélkül
2019-ben a Daikin indította el az iparágban úttörőként az újrafelhasznált hűtőközeget alkalmazását egyes VRV egységekben. A L∞P by Daikin program sikere arra buzdította tavaly a vállalatot, hogy tovább fejlessze a programot és kiterjessze minden EU*-ban gyártott és értékesített, R-410A hűtőközeggel működő VRV rendszerre.
A program lehetőséget ad a csatlakozó partnereknek is arra, hogy elindítsák a körforgást saját gazdálkodásukban.
A hűtőközeg-újrafelhasználás elve több előnyt is nyújt. A L∞P by Daikin segítségével évi 250 ezer kg új hűtőközeg éves szintű előállítása kerülhető el, így az alapanyagok felelősségteljes felhasználása is lehetővé válik. A L∞P by Daikin támogatja az európai zöld megállapodást, és az F-gáz szabályozást is.
A hűtőközegek újrafelhasználása nem jár többletköltséggel sem, így a Daikin remek megoldást kínál az épülettulajdonosoknak a környezeti és anyagi javak megóvására, egyaránt.
A kör bezárul, egy a fenntartható jövő érdekében
A Daikin fenntarthatósági stratégiája részeként a jövőben is folytatja a L∞P by Daikin programot: a vállalat elkötelezett, hogy kibővítse azt többféle hűtőközegre, és különböző termékcsaládokra is.
„Segítséget nyújtunk minden partnerünk és ügyfelünk számára azért, hogy egyesíthessük erőinket és egyengethessük az utat a körforgásos európai gazdaság felé. Ezáltal minden egyes, a regenerált hűtőközegek felhasználásába fektetett euróval hozzájárulhatunk az európai vállalatok növekedéséhez, és ugyanakkor csökkenthetjük a környezeti terhelést. Úgy hisszük, hogy a L∞P by Daikin elv valódi ipari szabvánnyá válhat, és bízunk benne, hogy ez a siker a HVAC-R szektor többi szereplőjét is inspirálja majd” – vonja le a következtetést Toshitaka Tsubouchi, a Daikin Europe alelnöke.
A Daikin tevékenységéről itt talál további információt: www.daikin.eu/loop-by-daikin
* EU tagországok, Egyesült Királyság, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Koszovó, Albánia, Észak-Macedónia, Izland, Norvégia, Svájc