Skip to main content

A Daikin Europe-ot ismét a jövő gyáraként ismerték el

Az Oostende-i Daikin gyár további három évig a jövő gyárának (Factory of the Future) nevezheti magát. 2017-ben ítélték nekünk először ezt a díjat. Az ebben az évben korábban elvégzett felülvizsgálat után ismét megkaptuk ezt a címet 2023-ig. Ezt az elismerést az Agoria technológiai szövetség és a Sirris innovációs központ (mindkettő egy belga szervezet) ítéli oda az olyan innovatív vállalatok számára, amelyek sikerrel jártak a fejlesztésekben, és átalakultak a jövő gyáraivá.

A Daikin több mint 45 éve kínálja a kiváló minőségű és innovatív klímavezérlő rendszereket. A Daikin Europe a Daikin Europe Group cégcsoport értékesítési és gyártási központja: tehát az Oostende-i Daikin gyár úttörő szerepet tölt be az összes többi vállalat számára a termék- és folyamatfejlesztési, valamint az innovációs projektek területén.

Az elmúlt években jelentős összegeket fektettünk az új technológiákba, a digitalizációba, az intelligens folyamatokba és termékekbe, és így Európa legfejlettebb, légkondicionálókat, hőszivattyúkat és hűtőrendszereket előállító gyárává fejlődtünk. A gyártás és a fejlesztés egyaránt házon belül történik, ennek köszönhetően pedig évente több tucat új terméket dobhatunk piacra, és ez csak rövid átfutási időt igényel.

A Jövő gyárai díj (Factory of the Future Award) 2017-es elnyerése óta több átalakítással is foglalkoztunk.

A hűtőrendszerek és a fűtéstermékek iránti növekvő kereslet miatt az egész Oostende-i termelési létesítmény felújítása megtörtént.

Számos új gépet szereltünk fel az új termékek előállításához. Többek között a hőcserélők gyártására szolgáló új, rendkívüli mértékben automatizált termelési sort és az egyik fő szerelőszalagot is alaposan felújítottuk a legújabb Top Grade modellünk piacra dobásához. Szeptember óta a módosított festőfülkénknek köszönhetően különböző színű egységeket is ki tudunk szállítani. Végül új berendezéseket telepítettünk a használati melegvíz-tartályaink habbal való bevonásához és szigeteléséhez.

 

Intelligens gyártás

Ma a vállalatoknak tudniuk kell gyorsan alkalmazkodni a sebesen változó piachoz. A Daikinnál ezért az elmúlt három évben továbbra is a különféle átalakításokra összpontosítottunk, amelyekért díjat ítéltek oda nekünk

2017-ben. Gyárunkban mintegy 25 AGV (automatikus vezetésű jármű) közlekedik, amelyek többek között csöveket, kapcsolószekrényeket és hőcserélőket szállítanak ki a gyártósorunkhoz.

2016-ban és 2017-ben elindítottuk az első olyan projekteket, amelyekben robotokat és kobotokat (kollaboratív, azaz együttműködő robotokat) használunk a gyártásban. Ezeket a projekteket tovább bővítettük 2020-ban. Például ma már vannak kobot és robot alkalmazásaink a hőcserélők összeszereléséhez, kezeléséhez és szivárgásvizsgálatához is.

Digitális gyár

A jövő gyárának azzal is kell foglalkoznia, hogy vajon mely működési folyamatok digitalizálhatók. Tovább optimalizáltuk a végtermékek ellenőrzésére szolgáló kamerarendszereket, így ezek a rendszerek haladéktalanul tájékoztathatják az üzemeltetőket arról, hol kell módosításokat, beállításokat elvégezni.

Emellett mára egy tucat csőhajlító gépet és automatikus cellát is összekapcsoltak. Ez egy 3D mérőpad lett, amely az első cső kezdeti ellenőrzése után szükség esetén képes automatikusan beállítani a gépeket.

 

Törekvés a fenntartható fejlődésre

A fenntarthatóság továbbra is a Daikin vállalat küldetésének egyik fő motivációja. Mi voltunk az első vállalat a világon, amely hőszivattyúkat és klímaberendezéseket dobott piacra R32 típusú hűtőközeggel. Ennek a hűtőközegnek alacsonyabb a GWP-je vagy globális felmelegedési potenciálja (GWP 675 – korábban R410a hűtőközeg: GWP 2088), valamint kisebb mennyiségű hűtőközegre van szükség az R410A-hoz képest. Az elmúlt három évben áttörésnek örülhettünk a környezetre kevésbé káros hűtőközeget használó készülékek fejlesztésével, és egyre hatékonyabb R32 hűtőközeget alkalmazó egységeket sikerült előállítanunk.

Saját energiaellátásunkat tekintve továbbra is a környezetre és az energiahatékonyságra összpontosítunk.

2019-ben a Daikin csatlakozott a "Heat Network (Warmtenet) Ostend" (Oostende-i fűtési hálózat) nevű projekthez, amelynek keretében az energiát a helyben vásárolt maradék hő elégetésével állítják elő. Ennek köszönhetően fenntartható módon tudjuk fűteni irodáinkat és a gyártótermeket. 2019 végén a Daikin csatlakozott a távfűtési hálózathoz, ez pedig éves energiaszükségletünkből 1330 MWh-t képes fedezni.

Középpontban az emberek

Mindezen új technológiák alkalmazása mellett a Daikin mindenekelőtt olyan gyár marad, ahol a munkatársaink állnak a középpontban, és ahol minden nap az autonómiára, a kreativitásra és a részvételre törekszünk. Az összes alkalmazottunk hozzájárult ahhoz, ahogyan a Daikinnak sikerült összeszerelő cégként lehorgonyoznia Flandriában. Már várjuk az új beruházásokat Oostende-ben!

Az alábbi hivatkozáson megtekintheti a videót, amelyet az Agoria készített az Oostende-i gyárunkról:  https://www.youtube.com/watch?v=DTle8sODon4

További információk

Lépj be a Daikin virtuális bemutatótermébe

Segítségre van szüksége?

További információk

Segítségre van szüksége?

További információk

Segítségre van szüksége?

Segítségre van szüksége?

Aktuális híreink

Tovább a Blogra

Tovább a Referenciákra