Skip to main content

Hajdúböszörmény: ahol a mérnökálmok is valóra válnak

2019 tavaszán röppent fel a hír a regionális sajtóban, hogy a korábbi duplájára növeli feldolgozókapacitását a Böszörményi Baromfifeldolgozó Kft. A vágóhidak között termelési kapacitását illetően eddig is előkelő helyen álló társaság kétmilliárd forintos beruházást valósított meg telephelyén, melyhez komoly európai uniós támogatást is kapott.  A fejlesztéssel nemcsak az elmúlt évtizedben elavult technológiát váltja ki, hanem a szűkös kapacitást is bővíti, miközben 15 új munkahelyet is teremt a 2003-ban alapított, családi vállalkozásként indított, mára a város komoly foglalkoztatójává nőtt vállalat.

Mi is rejtőzik ezek mögött a fontos, bár száraznak tűnő tények mögött?

A Daikin Vállalatcsoport közép-európai szinten egyik legnagyobb ipari hűtés projektje, mellyel egy olyan üzem új gyártókapacitásának kialakításához járult hozzá, mely óránként hétezer csirke feldolgozására alkalmas.

A történet 2017-ben indult, amikor a Daikin Hungary Kft. kivitelező partnerével, a Kassai Klíma Kft-vel egy inverteres ZEAS kondenzáló berendezést telepített a sokkoló hűtésére. A berendezés egy éves folyamatos és problémamentes működése után – miközben az üzemben kétszer is komoly műszaki problémák adódtak a hűtőkamrák üzemeltetésében, jelentős kárt okozva ezzel a vállalatnak – döntött úgy a baromfifeldolgozó vezetése, hogy előre menekül: az elavult technológia javítgatása helyett belefog az éves árbevételük majd harmadát kitevő többmilliárdos beruházásba. Ennek büszke részese lehetett a Daikin is.

A beruházás több ütemben valósult meg 2018 márciusa és 2019 májusa között. Az első ütem az előhűtő-kamra kiépítése volt. A feladat adott volt: olyan - még fagypont feletti – egyenletes hőmérsékletet kell a hűtőkamrában biztosítani, hogy a 36°C hőmérsékletű kibontott csirkét 3°C maghőmérsékletűre lehessen hűteni, három órán belül. Ezt is ZEAS kondenzáló egységek oldják meg, biztosítva a háromszintes szállítóláncú gyártósoron futó termékkel kapcsolatos gyártástechnológiai követelményt.

Ezt követte a Daikin cégcsoport által gyártott folyadékhűtő leszállítása, mellyel a 3°C-os technológiai vizet biztosítják az előhűtő kamrában szállítópályán lévő csirkék permetezéséhez, ezzel elkerülve a csirkehús kiszáradását.

A következő ütemekben a zsigerelő és rekeszmosó egységekbe egy-egy nagy – óránként 30 ezer köbméter - légszállítású légkezelő került leszállításra és beüzemelésére, a túlzott párásodás megakadályozására. Ehhez adódott még a hűtő-fűtő VRV-rendszer, mely a levegő utóhűtését, illetve utófűtését szolgálja.

A záró fázisokban történt a normál- és mélyhűtő kamrák hűtőteljesítményének kiépítése, itt is több ZEAS berendezés gondoskodik a hűtésről összesen 400 kW teljesítménnyel.

Vájtfülűek figyelem: alacsonyabb GWPs és kevesebb hűtőközeg

A Daikin szakemberei karöltve a kivitelező partnerrel és a vállalat menedzsmentjével egy olyan decentralizált rendszert terveztek meg, amelyben a hűtőközeg nemcsak alacsonyabb globális felmelegedési potenciállal (GWP) rendelkezik, hanem egyben kevesebb a töltet mennyisége is. Kisebb teljesítményű, de több berendezést helyeztek üzembe, melyek a korábbi R404A helyett R410A hűtőközeggel működnek. A lecserélt hűtőközeg GWP-je mintegy kétharmada a korábbinak, és az újabban használt hűtőközeg kedvezőbb fizikai tulajdonságainak köszönhetően kisebb mennyiség is elég a rendszer optimális működéséhez. A környezetterhelés veszélye tehát eleve alacsonyabb, emellett olyan precíz automatika is be lett iktatva, mely már 10 százalék hűtőközeg elszivárgása esetén is biztosítja a leállást, így akadályozva meg a további szivárgást. A decentralizáció, a vezérlés, az alacsonyabb GWP-jű és kevesebb hűtőközeg-használat együtt biztosítja azt az üzembiztonságot, mely minimalizálja a szivárgást, csökkenti egy komolyabb üzemszünet esélyét, így téve költséghatékonnyá a teljes beruházást.

Amikor élmény a tervezés

A rendszert megalkotó mérnökcsapat számára egyszerre volt komoly kihívás, de egyben örömmel teli kreatív alkotás is az új rendszer kialakítása. Ehhez nemcsak az nyújtott segítséget, hogy a Daikin európai központjában, Ostendben sorozatban gyártott berendezések kiváló minőségűek, hanem egyben kiválasztó szoftver is rendelkezésre áll a tervezés támogatására. A telepítést és az üzemeltetést a magyar nyelvű útmutatók egyszerűsítették.

A jövő: a monitoring rendszer

A projekt még nincs a végén. Most egy olyan monitoring rendszer megtervezése van folyamatban, mely összekapcsolódva az automatikával a hét minden napján, a nap minden órájában folytonosan frissülő adatokkal segíti az üzem zavartalan működését.

Nincs más hátra, csak sikeres és eredményes működést kívánni a vállalat működéséhez.

Az egyes ütemekben szerelt berendezések műszaki paraméterei
I. ütem: a levegős, 800 kW teljesítményű előhűtő-kamra kiépítése.
II. ütem: leszállításra került a Daikin cégcsoport által gyártott 100 kW hűtési teljesítményű folyadékhűtő.
III. ütem:  kialakításra kerülte két normál hűtési - összesen 160 kW - tartományú 0°C hűtőkamra; három mély- hűtési - összesen 120 kW - tartományú -20°C mélyhűtőkamra; és összesen 250 kW hűtési teljesítmény igényű tér a daraboló, árukiadó hűtése céljából. Ez is ZEAS kondenzáló egységgel került kivitelezésre.
IV. ütem: a zsigerelő és rekeszmosó üzemi terekbe, egy-egy nagyteljesítményű, gépenként 30 ezer m3/óra légszállítású légkezelő központ került telepítésre és beüzemelésre, a megfelelő belső levegőminőség, a kiszolgált terekben keletkező nedvességterhelés elvezetése és állagvédelem biztosítása céljából. A légkezelő berendezések energia megtakarítás céljából tartalmaznak egy-egy közvetítőközeges hővisszanyerőt, valamint szélsőségesebb külső légállapoti viszonyok esetén a hővisszanyerés után egy-egy közvetlen elpárologtatós (DX) hőcserélőt a külső levegő további kezelése (utófűtés télen és utóhűtés nyáron) céljából. A DX hőcserélőkre kapcsolódnak a gépenként 150 kW teljesítményű VRV kültéri egységek, biztosítva azok szükséges fűtési és hűtési energiaellátását.
V. ütem: 90 kW teljesítményű sokkoló kamra kialakítása, ahol több ZEAS berendezés gondoskodik a hűtésről.
VI. ütem: előhűtő bővítése további 200 kW teljesítménnyel.

 

További információ:
Szalai Gabriella
+36 70 698 8188 vagy szalai.g@daikin.hu)

További információk

Lépj be a Daikin virtuális bemutatótermébe

Segítségre van szüksége?

További információk

Segítségre van szüksége?

További információk

Segítségre van szüksége?

Segítségre van szüksége?

Aktuális híreink

Tovább a Blogra

Tovább a Referenciákra