
Tavasszal az éger és a mogyoró után a nyír, a platán, a tölgy, a fűz, a nyár, a hárs virágzik, közben megjelennek a pázsitfűfélék és a különböző vadon élő növények vagy gyomok pollenjei, valamint a gombafélék, majd nyár közepétől kora őszig az üröm és a parlagfű zárja a sort.
Akár szénanátháról, akár házpor-atkáról van szó, védekezhetünk ellenük különféle házi praktikákkal és persze gyógyszerekkel. Ezt nem csak azért fontos megtenni, hogy megkíméljük magunkat a kellemetlen tünetektől, illetve jól aludjunk éjszaka, hanem azért is, mert az allergia nem olyan ártalmatlan, mint azt néhányan gondolják. Nem múlik el magától, és kezelés, illetve hatékony védelem nélkül még rosszabbul lehetünk.

Mit tehetünk, hogy hazaérve lazíthassunk, és ne szenvedjünk?
Az egyik tipp a pollenszűrő felszerelése az ablakra, ez ugyanis kiszűri a szabadból érkező pollenek 85 százalékát. A speciális szövésű anyag külső felületén fennakad a virágpor, a spóra és a többi allergén. A pollenháló további előnye, hogy mosható.
A következő lépés a tisztálkodás és a takarítás. Mivel a hajunk, ruhánk, cipőnk is tele lehet pollenekkel, a legjobb, ha hazaérkezés után minél előbb levesszük és kimossuk az utcai ruhánkat, gyorsan lezuhanyzunk, intenzív allergiaszezonban hajat is mosunk.
Érdemes a szokásosnál többet takarítani: gyakrabban letörölni az ablakot és az ablakpárkányt, port törölni, hetente többször porszívózni – lehetőleg HEPA-szűrős porszívóval –, többször mosni az ágynemű, no meg a díszpárnák huzatait és a függönyöket.
Azoknak, akik a háziporatkáktól szenvednek, nem árt átgondolni, valóban szükségük van-e annyi szőnyegre a lakásban, hiszen ezeknek az aprócska, szabad szemmel nem látható állatoknak valóságos édenkert minden olyan lakástextília, amit nem lehet sűrűn kimosni. Jó, ha minden porfogótól, apró, szabadpolcon tárolt csecsebecsétől megszabadulunk, ha a képkereteket is sokszor letöröljük nedves ruhával, és ha az ágy matracát és az ágyneműt is antiallergén típusra cseréljük.
Klíma használata allergia ellen
Az allergia elleni küzdelemben a légkondicionálók is segíthetnek. A Daikin több mint 90 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. Rendszerünk a szoba levegőjéből kivonja a vizet, hogy ne csak lehűtse, hanem a szennyező anyagokat és polleneket is kiszűrje. Split klímáik néhány típusa Flash Stream légtisztítóval és titán-apatit szagtalanító szűrővel is rendelkezik. Ezek együttesen 99,6 százalékkal csökkentik a pollenek mennyiségét a levegőben.
Mivel a Daikin klímák a helyiség páratartalmát is szabályozzák, az alacsonyabb páratartalom elérésével a háziporatkák számára ideális feltételeket is megszüntetik. Az atkák ugyanis a páradús helyeket szeretik. A Daikin Ururu Sarara például olyan intelligens berendezés, ami nem csak hűt és fűt, hanem megoldja a szellőzést, szükség esetén szárít, tisztítja a levegőt és megköti a szagokat.
A Daikin légtisztító készülék az allergia, poratka, vírusok, baktériumok ellen is hatásosak. Automatikus üzemmódban a légáramlást a levegő tisztaságának a függvényében szabályozza a berendezés elektronikája. Tisztább levegő esetén a Daikin légtisztító alacsonyabb ventilátor fokozatra áll, így energiatakarékosan működik. Pollen ion üzemmódban a helyiség levegőjének turbulens áramoltatásával szűri ki az allergén anyagokat, mielőtt azok beborítanák a padlót, plusz negatív ion termelés kezdődik. A Negatív ion üzemmódban nagy légáramlással az egész helyiség friss levegővel tölthető fel.
A légkondicionáló és a légtisztító használatával otthon a legtombolóbb pollenszezonban is csukott ablaknál, a kellemetlen tünetek nélkül, ideális hőmérsékletben pihenhetünk.