Skip to main content

A téli hónapok során a hőszivattyú és a klíma kültéri egysége jegesedhet. Kell-e ezen aggódni, és mit lehet tenni ellene?

Férfi egy kanapén ül és élvezi a klíma általi fűtést

A levegő-víz hőszivattyúk illetve a hűtő-fűtő klímák (másnéven levegő-levegő hőszivattyú) kültéri egysége érzékeny a fagypont körüli hőmérsékletekre és a magas páratartalomra, így kívülről jegesedhet. De hogyan történik ez pontosan, és miért nem kell rögtön megijedni? Ebben a cikkben elmagyarázzuk.

Hogyan működik a hőszivattyú fagypont alatti hőmérsékleten?

A hőszivattyú úgy működik, hogy még fagyos időben is hőt von el a kültéri levegőből. A levegő-levegő hőszivattyúk esetében ez egy ventilátor segítségével történik, amely levegőt szív át egy hőcserélőn.

Miért fagy le egy hőszivattyú?

A téli hónapok során a páratartalom rendszerint magas. Amikor a nedves levegő átáramlik a kültéri egységen, majd érintkezésbe lép a hőszivattyú hideg fémes alkatrészeivel, akkor a nedvesség ráfagyhat.

Egy pár játszik a kényelmes otthonukban
Egy pár információkat keres a klímákról

Normális, ha a hőszivattyú kültéri egysége lefagy?

Igen, teljesen normális és egyáltalán nem kell ezen aggódnod. Minden Daikin hőszivattyú rendelkezik automatikus leolvasztó rendszerrel (akár levegő-levegő akár levegő-víz típusról van szó). Ez érzékeli a jégképződést a kültéri egységen, majd automatikusan leolvasztja azt. Így nem kell tenned semmit, és arra sincs szükség, hogy telepítő szakembert hívj.

Leolvasztás = normális működés

Ha hideg és párás az idő, a hőszivattyú kültéri egysége időnként leolvaszt. Ez teljesen normális, így marad hatékony a működés. Leolvasztás közben a hőmérséklet átmenetileg csökkenhet, de ez nem hiba, hanem a rendszer része.

A leolvasztás közben a hűtőfolyadék áramlási iránya ellentétes, ami hőt szabadít fel és megolvasztja a jeget.

Teljesen fehér? Még mindig rendben

A teljesen fehér jegesedés a kültéri egységen sem baj. Ez is a természetes folyamat része. A hőszivattyú ilyenkor automatikusan leolvaszt ésfolytatja a fűtést.

Sávos jegesedés

Ha a kültéi lamellák rétegesen vagy "csíkosan" fagynak le, az nem gond. A gép így dolgozik. Először csíkos, aztán fehéres, majd leolvaszt és minden újra normális lesz.

Mikor kell szerelőt hívni?

Szakembert elég csak akkor hívni, ha a leolvasztás valamiért nem tud megvalósulni, és több centiméter jég képződik a lamellákon, ami hozzáér a ventilátorhoz. 

Minden más esetben: nyugalom, a gép tudja, mit csinál.

Tekintse meg videónkat Youtube-on: Daikin – Működik a levegő víz hőszivattyú télen is