Környezetvédelem

 

"A jelen erősítése a jövő záloga”

EnvironmentAz elmúlt ötven évben az élet alapvető építőköveit jelentő levegőt, vizet és földet rendszeresen, egyre növekvő mértékű szennyezés érte, és senki sem törődött azzal, hogy milyen károkkal jár ez majd az eljövendő generációk számára. Mostanában azonban egyre többen aggódnak a klímaváltozás, a savas eső, a víz- és talajszennyezés, valamint bolygónk természetes erőforrásainak rohamos kimerülése miatt. Azt a technológiát, amely egykor ezeket a károkat okozta, most a folyamat megállítása és visszafordítása érdekében használják ki. Végre megfelelő megvilágításba került az ózonréteg vékonyodása és a globális felmelegedés kérdésköre, így elérkezett a cselekvés ideje. A mérgező anyagok alkalmazását és a szennyezőanyagok kibocsátását tiltó kormányzati rendelkezések jelentősen lelassították a környezeti pusztítást. 
A Daikin büszke arra, hogy ezen a téren is messze az élen jár: hűen követi a japán anyavállalatot olyan politikák megvalósításában, amelyek a hivatalos törvényhozást és direktívákat is sokszor megelőzik. Ennek eredményeként a „környezettudatos irányítás” kultúrája immár 2001 óta szerves része a vállalat napi tevékenységének és fejlesztési stratégiájának. A felső vezetés elkötelezettségét jól mutatják azok az akciótervek, amelyeket a Daikin Csoport jelenleg követ és megvalósít. 

 

1. Fenntartható energiafelhasználás

A koncepció az úgynevezett „3R” koncepcióban – „reduce, recycle, reuse”, azaz csökkentés, újrahasznosítás, újrafelhasználás – ölt testet, amelyet a Daikin mindennapi üzleti tevékenysége és gyártása során a messzemenőkig ösztönöz. Folyamatosan nyomon követik az erőforrások felhasználását és az általános energiafogyasztást, a személyzetet pedig arra buzdítják, hogy a hulladékból kiválogassák az újrahasznosítható elemeket, valamint a veszélyes tételeket, például elemeket, kifogyott nyomtatópatronokat, papírt, kartont stb.-t. Emellett a gyártás a teljes termelési szakaszban a „ZÉRÓ hulladék” és „ZÉRÓ kibocsátás” elvének megvalósítását tűzte a zászlajára.

 

2. Ózonbarát technológia, 

A Daikin Europe mindig az élen járt az ózonbarát hűtőközegek alkalmazásában. A most már teljes kifutásra ítélt R-22 elnevezésű hűtőközeget a Daikin berendezéseiben az ózonrétegre teljes mértékben veszélytelen R-134a, R-407C, illetve nem sokkal ezelőtt az R-410a váltotta fel. Ezen felül minden egyes termék folyamatos designfrissítésen esik át, annak érdekében, hogy azok mind a hűtő-, mind a fűtőciklusban optimális teljesítményt nyújtsanak. Az EU energiaügyi jelzőprogramjában számos termékünk nyerte el az ’A’, vagy a ’B’ kategóriájú minősítést. Tekintélyes mennyiségű Daikin légkondicionáló modell végzett a legjobb energiahatékonyságú kategóriában, így egészen biztosra vehető, hogy teljes élettartamuk alatt több millió tonnával csökkentik majd a szén-dioxid kibocsátást.

 

3. Termékek újrahasznosítása, a hulladékmennyiség csökkentése


Vállalatunk rendszeresen megvizsgálja a termelést, valamint a csomagolóanyagokat és azok lehetséges újrahasznosítását. A sérült fa Euro raklapokat például meg lehet javítani, így újra használhatók lesznek. Az üzemekben használt ipari vizet megtisztítják, mielőtt az a város csatornahálózatába kerülne. Az így nyert üledékben számos olyan szennyezőanyag csapódik le, amelyet a cementiparban lehet hasznosítani.

 

4. Környezetbarát termékek fejlesztése    

    

A Daikin az „ökodizájn” elkötelezett híve, ezért folyamatosan arra törekszik, hogy termékei „zöld” kategóriába sorolt elemeit gazdagítsa. Ennek folytán egyre kevesebb ólmot, higanyt és kadmiumot használ, alkalmazásukat a lehetőségekhez mérten teljesen megszünteti vagy korlátozza. Emellett a tervezési osztály a „zöld beszerzés” elvének érvényesítésén fáradozik, azaz megköveteli a beszállítóktól, hogy termékeik mentesek legyenek a környezetre ártalmas anyagok listáján szereplő összetevőktől.

 

5. Európai szintű erőfeszítések


A Daikin Europe környezetvédelmi politikája – jóllehet az szervesen kapcsolódik a világméretű megfontolásokhoz – teljes körűen figyelembe veszi a helyi, valamint európai szintű törvényi előírásokat és irányelveket. A termékeket független újrahasznosítással foglalkozó szervezet teszteli. A szervezet beszámolója szerint a termékek újrahasznosíthatósági potenciálja több mint 80%, a visszaforgathatóság aránya pedig 75%, ezért azok minden tekintetben megfelelnek az európai előírásoknak.

 

6. Környezeti felelösség

 

Elsődleges az alkalmazottak között folyó belső kommunikáció, ezért a számítógépek képernyővédői folyamatosan a környezettudatosság és az energiatakarékosság fontosságát hangsúlyozzák. A gyártásban résztvevő munkások rendszeres továbbképzésben részesülnek, ahol megtanulhatják, mennyire lényeges, hogy a termelés és a terméktesztelés eljárásai során ne kerüljön hűtőközeg a környezetbe. A szóban forgó politika pozitív hatásait alátámasztó összehasonlító adatokat minden alkalommal közzéteszik a gyárak üzenő tábláin.

 

7. A Daikin globális szervezet ISO 14001-es minősítése


A Daikin folyamatosan javítani kívánja környezetvédelmi tevékenységét, ezért arra utasította leányvállalatait, hogy 2005-re valamennyien megszerezzék a nemzetközileg elismert ISO14001 minősítést. Ez nemcsak a Daikin szervezeteit, hanem a beszállítókat és az alvállalkozókat is arra ösztönzi, hogy azonosítsák szokványos üzleti tevékenységük környezetre gyakorolt hatását, és minden szükséges lépést haladéktalanul tegyenek meg a környezet védelme érdekében.